Tavaly negatív, ám az elmúlt tíz évben bő hét százalékos pénztári átlaghozam

Budapest, 2019. március 14. – 2018-ban a növekvő tőkepiaci volatilitás nyomán az önkéntes nyugdíjpénztárak átlagosan -1,8 százalékos nettó hozamveszteséget szenvedtek el. A pénztárak teljesítményét főképp a nemzetközi tőzsdék rossz szereplése befolyásolta, az itthoni tőkepiac egy százalék alatti csökkenést mutatott. Az elmúlt évek jó befektetési eredményei ellensúlyozzák a megtorpanást – ezt mutatja az is, hogy a 10 éves átlaghozam 7,41 százalék –, de a pénztári vagyonkezelőknek éberebbnek kell lenniük, hogy csökkentsék a kockázatokat

Sajtóközlemény - Minden eddigi rekordot megdöntöttek a pénztártagok

Csúcsot döntöttek pénztártagok: a Pénztárszövetséghez tartozó önkéntes nyugdíjpénztáraknál az állami támogatással is ösztönzött egyéni befizetések összege 2018-ban 12 százalékkal 70 milliárd forintra, az egészségpénztáraknál pedig 17 százalékkal közel 30 milliárd forintra emelkedett, mindkét összeg rekordot jelent a kasszák történetében és pénztárakba vetett bizalom mellett az öngondoskodási piac felértékelődését mutatja. Kedvező, hogy tavaly a munkáltatói befizetések is nőttek az önkéntes nyugdíjpénztáraknál, ám az egészségpénztáraknál még várat magára a fordulat.

A munkáltatókat és a munkavállalókat érintő 2019. évi cafeteria változások

A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (továbbiakban: Szja tv.) 9. § (1) bekezdése f) pontja szerint az adókötelezettség keletkezése és a jövedelem megszerzésének időpontja „a magánszemély javára vagy érdekében teljesített kiadás esetében (ideértve különösen az önkéntes kölcsönös biztosítópénztárba átutalt vagy más módon befizetett munkáltatói hozzájárulást, tag javára átutalt vagy más módon befizetett támogatói adományt) a kiadás teljesítésének napja”.

Adójóváírás

Tisztelt Pénztártagunk!
Közeledik az év vége, ami újfent aktuálissá teszi, hogy ha lehetősége van rá - és a tárgyévre még nem merítette ki az önkéntes pénztári tagságában rejlő adójóváírási lehetőséget -, úgy az ünnepi forgatagban erre is gondoljon. Változatlanul fennáll ugyanis az egyéni befizetések után a 20%-os adójóváírási lehetőség, akár 150.000 Ft-ig. Ehhez 750.000 Ft-ot kell/érdemes befizetni az adott naptári évben: 750.000 x 20% = 150.000 Ft.

SZJA kedvezmény az egyéni befizetések után

Közeledik az év vége, ami újfent aktuálissá teszi, hogy mindazok, akiknek lehetőségük van rá, illetve az idei évre vonatkozóan még nem merítették ki az önkéntes pénztári tagságukban rejlő adójóváírási lehetőséget, az ünnepi készülődés mellett erre is figyelmet fordítsanak.

Az egyéni tagdíjbefizetések illetve az adományként teljesített összegek utáni 20%-os mértékű SZJA adó visszatérítési lehetőség éves maximuma 150.000.- Ft, amit értelemszerűen 750.000.- Ft befizetésével lehet kihasználni (750.000.- Ft x 20% = 150.000.- Ft).

Kacsamesék

A napokban több média is foglalkozott azzal a ténnyel, hogy az önkéntes pénztárak jogszabályi hátterében változások várhatók, s ezen törvénymódosítási javaslatokat jelenleg tárgyalja a parlament. A hír igaz. Ugyanakkor némely média - teljesen alaptalanul - azt a gondolatot is felvetette (egyébként nem véletlenül csak kérdőmondatként), hogy a pénztárak járadékfolyósítási gyakorlatával kapcsolatos tervezett változások netalántán azt jelentik-e, hogy egyösszegű nyugdíjszolgáltatást majd nem nyújthatnak a pénztárak. Ez viszont hírlapi kacsa.

150.000 Ft-ra nőtt az éves adójóváírási lehetőség!

Közeledik az év vége, s az ünnepi készülődés mellett időszerű ilyenkor az adóévhez kötött extra kedvezményeket biztosító megtakarítási lehetőségekre is gondolnunk. Annál is inkább, mert az idei évtől egységesen 150.000 Ft-ra emelkedett a pénztári befizetések után érvényesíthető adójóváírás összege. Az adójóváírási lehetőség mértéke 20%, az egyéni tagdíjbefizetések illetve az adományként teljesített összegek után. Értelemszerűen tehát 750.000 Ft befizetésével lehet a maximális lehetőséget kihasználni: 750.000 x 20% = 150.000.

Itt egy egyszerű ötlet, amivel meg is duplázhatod nyugdíjadat

Régóta hallhatjuk, hogy Magyarországon a nyugdíjrendszer átfogó reformra szorul. Ha azonban nem szeretnénk az államra várni, tőle függeni, akkor gyakorlatilag az előtakarékoskodás az egyetlen út, hogy ne legyen a megélhetésünk mindennapi probléma időskorunkra. Cikksorozatunk első részében megmutatjuk, hogy védheted ki a leghatékonyabban az időskori elszegényedést.

Adójóváírás

A 2013-as év végéhez közeledve ezúton hívjuk fel szíves figyelmét a pénztári tagsággal összefüggő - a naptári évhez kötődő - adóoptimalizálási lehetőségekre. A 2013-as évben is az előző évekhez hasonlóan érvényesíthető az egyéni tagdíjként befizetett összegek (valamint a támogatói adomány összege után) a 20%-os mértékű adójóváírás, amit a személyi jövedelemadóról szóló törvény 44/a. §-a az alábbiak szerint szabályoz: