2022-ben nem volt olyan nyugdíjpénztári alap, amelyik reálhozamot ért volna el, sőt a leendő nyugdíjasok többsége veszteséget szenvedett el. Százezrek zárhatták két számjegyű mínuszban az esztendőt a nyugdíjpénztárak tagjai közül.

 

Már 2021 is rosszul sikerült a nyugdíjpénztárak számára, 2022 azonban még feketébb lett. A több mint egymillió önkéntes nyugdíjpénztári tag többsége csalódottan veheti majd kézbe az egyenlegéről szóló, néhány hét múlva érkező értesítést. A legkevésbé kockázatosak kivételével ugyanis jóformán minden portfólió mínuszban zárt, miután tavaly mind az államkötvények, mind a tőzsdei részvények árfolyama esett. 

 

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint az önkéntes nyugdíjpénztárak szeptember végéig 187,33 milliárd forintos veszteséget szenvedtek el, ami történelmi rekord. Azóta valamelyest ugyan korrigált a piac, de a bukás így is tetemes. 

 

 

Jobbára csak a legalacsonyabb kockázatú klasszikus alapok értek el pozitív hozamot. Az MNB honlapján elérhető árfolyamadatok alapján az OTP kockázatkerülő alapja teljesített a legjobban, több mint 8 százalékot hozammal, a nyomában a második helyen a Honvéd pénzpiaci alapja áll, szintén valamivel 8 százalék fölötti teljesítményével. Ez is messze van azonban a reálhozamtól, hiszen a tavalyi átlagos infláció 15 százalék körül alakulhatott, vagyis az egyéni számlákon lévő pénz értéke csökkent.

 

A többi alacsony kockázatú - legalább 75 százalékban állampapírokat vagy bankbetéteket tartó - portfóliók rosszabbul zárták az évet. Voltak olyan alapok, amelyek árfolyama 8 százaléknál is többet esett, sőt a Honvéd nyugdíjpénztár klasszikus alapja 10 százalékosnál is nagyobb mínuszban zárt. A háttérben az állhat, hogy az államkötvények árfolyama 2022-ben csökkent, a hosszú kötvények 15-20 százalékos mínuszban álltak az év végén, ezek az alapok pedig ilyenekben tartották a pénzt. 

 

Forrás: https://bank360.hu/blog/rekord%20veszteseg-nyugdijpenztarak-negativ-hozamok